A zempléni tölgy és a kádármesterség
Különleges értéket jelent, hogy Tokaj-hegyalja hegyeinek magasabb övezeteiben megtelepült kocsánytalan tölgy a hordókészítés kiváló alap-
anyaga lett.
A hordó fája jelentősen befolyásolja a bor érési folyamatát (oxidatív érle-
lés) és kedvező hatással van aromájára és színére is. A „zempléni tölgy” régóta ismert a nemzetközi borvilágban, hiszen erdeinek fája közepesen kemény, kopásálló, és csersavtartalama révén kimondottan tartós.
A kitűnő alapanyagot híres kádármesterek munkálják meg. A kádár általá-
ban keményfából készít kádat és hordót. A bodnár vagy pintér puhafából készít kisebb méretű használati tárgyakat (dézsát, köpülőt). Létezik a nyelvhasználatban még egy hangulatos elnevezés is, a hordókötő, egyes helyeken borkötő. Az elnevezés még azokra a középkori időkre utal, amikor a hordókat vasabroncs helyett erős mogyoróvesszőkkel kötözték körbe.
A 18. században Hegyalján a termelő hordóval együtt adta el mustját, borát a porosz és lengyel kereskedőknek. Így a hegyaljai, erdőbényei kádá-
roknak igen nagy volt a keletje, a szüreti időszakban alig győzték az új hordók gyártását. Rendszerint száradt tölgyfából faragták a hordófalakat, a dongákat. A hordókat eleinte megkötötték ami azt jelentette, hogy vasabroncsok helyett kötővesszővel abroncsozták. A vasabroncs használa-
ta a 18. század közepétől vált általánossá.
A hegyaljai kádárok nemcsak hordókat készítettek, hanem más faedénye-
ket is: puttony, cserpák, kád, taposó, kádiska, dézsa, berbenke. A hegyaljai bodnáripar hanyatlása a filoxéravész idején következett be, amikor a hordók iránti kereslet szinte teljesen megszűnt. Az iparosok nagy része kivándorolt az országból, illetve más munkát keresett.
Manapság azonban újból virágzik ez a mesterség, magyar, német, auszt-
rál, francia piacra készülnek a zempléni tölgy alapanyagú hordók. Nem kívánhatunk nagyobb ajándékot a természettől annál, mint hogy a kitűnő tokaji aszúborainkat magyar, hegyaljai kádárok készítette zempléni- tölgyfahordóban érlelhetjük!